Már-már közhelyszerű anekdota, hogy akkor kell eladni, amikor a sarki fűszeres vagy taxisofőr is „jól-informáltan” ereszt meg egy tőzsdei tippet. Ezt az összefüggést először a parkett nagy öregjei mesélték, majd lassan a tankönyvekbe is belekerült. Csakhogy, amit már tanítanak, és sokan követnek, az nem biztos, hogy érvényes is. Sőt, általában nem vagy nem ugyanolyan módon. Ez olyan ellentmondás, mint a Russell-paradoxon. Nincs olyan halmaz, ami mindent tartalmaz, leegyszerűsítve. Ami már eljut a közhöz, az a folyamat vége. Ám, ha ezt a relációt már széles körben tanítják még a taxisofőrnek is, akkor önmagában az eredeti állítás válik érvénytelenné, mert mindenki figyelni fogja. Olyan halmaz, ami önmagát tartalmazza. Tehát, ha tudom, hogy te tudod, hogy én tudom, akkor mi is van? Az, hogy mindketten tudjuk. Ezért nem kell feltétlenül általános következtetést levonni rövid távon például csakis kizárólag abból a tényből, hogy a lakosság tömegesen kezdi elhagyni a betétet a befektetési alapok kedvéért, vagy, hogy mesés múltbeli hozamokról hallani az internetes
részvények esetében.
Ugyanis a piac és az ezt kiszolgáló média elképesztő mértékben tágult ki az elmúlt években, évtizedekben. Ami korábban egy belterjes közegben, szűk információs térben hasznos szondaként működött, történetesen, ha egy tőzsdei sztori akkora hírverést keltett, hogy az „utcáig” elhallatszott, akkor szinte biztosak lehettünk a folyamat utolsó fázisában. Ma már csak egy óvatosságra intő jel a sok különböző előjelű hír közül. A felgyorsult és kibővült információ-áramlásban, meglehet, hogy épp az eleje, egy nagy ívű, hosszan tartó értékesítési stratégia, globális marketing része. A virtuális világunkban szinte minden információhoz egy időben hozzájut a fülöp-szigeteki háziasszony és az európai alapkezelő. Az adatok szolgáltatása külön iparág lett, így önmagában egy-egy hírmorzsából vajmi kevés értékelhető következtetést tudunk levonni. Ráadásul az igény megteremtette a maga kínálatát, vagyis ezerszámra születtek optimista vagy pesszimista hírértékelő, elemző oldalak, felületek, mindenki a saját maga személyiségének, életfázisának megfelelően találja meg azt a csatornát, ahol pillanatnyilag az önmaga számára legelfogadhatóbb víziót, befektetési stratégiát képes kialakítani. Pro és kontra.
Ma már nem elég egy bolygót figyelni, egész csillagrendszerek együttállása is kevés sokszor. Vagyis még, ha végig is szondáztatnánk az összes taxisofőrt és sarki fűszerest, önmagában ez sem lenne feltétlen elegendő a megfelelő következtetés levonásához, azt is külön elemezni kellene, hogy ki miért, milyen megfontolásból, milyen hírek alapján mondta azt, amit. És ekkor is csak darab mozaikot kapunk, amit még a helyére kell illeszteni tucatnyi társával együtt. Ugyan a tőzsdei folyamatokba szeretünk költőien „belehazudni egy kis harmóniát”, de az attól még illúzió marad. Nincsenek törvények, mindig működő szabályrendszerek, csak az, hogy a korábban sikeresnek bizonyult stratégiánkat folyton felül kell vizsgálni. Ahogy még a hőskorszakban hangoztatta André Kostolany: „Ha a piac változik, én is változom.” Tehát betétből kimenekíteni a pénzünket nem feltétlenül ésszerűtlen, de az már környezet- és termékfüggő, hogy milyen alternatívát érdemes választani. Az internetes részvények egy részével óriásit bukhatunk, más papírokkal pár év alatt többszörözhetünk. Csak célszerű résen lenni, megfelelően szűrni az információkat és kerülni a mantrákat.