HTML

Shark-Vision

Friss topikok

  • Uff én szóltam: Mélyen egyetértek. Írhatnál gyakrabban ide a blogra is, szükség van rá, hogy ilyen józan gondola... (2015.04.06. 15:52) Lúzerképlett'
  • különvélemény: @Fot L' Mondó: Már bocs, de az történt, hogy te saját magad addig húztad, ameddig bele ne fulladt... (2014.03.03. 19:47) Szevasz, Top Oil!
  • DKrunner: ez mindenben így van ! Ha nincs szerencséd, akkor bármit is csinálhatsz. A legfontosabb, hogy utól... (2014.02.14. 10:11) A tőzsde, a kaszinó és a forgóajtó

Címkék

Volt egyszer egy Vadpiac?

2014.02.03. 08:53 shark vision

 

André Kostolany egyik híres mondása, hogy a „tőzsde a gazdaság barométere”. Azt hiszem, ezt a megállapítást ideje felülvizsgálni. Vagy legalábbis finomhangolni. 

1929-ben, 1987-ben és 2000-ben a tőzsde összeomlása szinte a semmiből jelezte előre a gazdaság komoly visszaesését, több esetben tartós lejtmenetét. A helyzet úgy nézett ki, hogy a tőzsde emelkedésének kezdetben a gazdaság induló felívelése kellően megágyazott, mígnem a likviditás felfutásával a piac buborék fázisba került. Majd jött a pukkanás, ami után a bizalom erodálódott és a közben zajló monetáris szigorítás a reálgazdaságban is hitelszűkét, fogyasztás csökkenést, vállalati, banki csődöket és növekvő munkanélküliséget hozott magával. A tisztulás után vagy még alatta ismét lazultak a monetáris, költségvetési keretek és a piac szépen lassan magához tért. Vagyis a tőzsde tényleg jó barométere volt mind a gazdasági konjunktúrának, mind a szűk időszakoknak.

Ugyan a 2008-as Lehman-csőd után is recesszió jött, de a fundamentumok, a gazdasági környezet már jóval korábban, 2006 júliusától (amikor az amerikai ingatlanárak először kezdtek el esni) egyre több fronton mutatta a lassulás jeleit.

2010-től a korábbinál egy szerényebb világgazdasági növekedési feltételrendszerben, a tőzsdék szárnyaltak. Hiába füstölt a behúzott kézifék jónéhány eddig húzóerőt jelentő blokkban, országban már két éve (Kínától Brazíliáig, Ausztrálián keresztül Törökországig), a globális kockázatvállaló kedv mit sem lohadt egészen a közelmúltig. Hogy egy szakmai közhelyet idézzek, „a funda és a piac elvált egymástól”. Ebben van is némi igazság, de a jelenség okait egy későbbi bejegyzésemben részletesen boncolgatom majd. Most egyelőre a piac és reálszféra vélt vagy valós viszonyára koncentrálok.

Kétségtelen, hogy a Kosztolany által emlegetett összefüggés már nem olyan egyértelműen jelentkezik. Meggyőződésem azonban, hogy temetni is végzetes hiba lenne. Szétszedve a piac mozgatórugóit, ma is ugyanazokat a tömegpszichológiai alkotóelemeket, intézményi trükköket találjuk, mint 10, 20 vagy 100 évvel ezelőtt. Csak változott a forma, a mérték, az arány és persze az egyes szereplők lépéseinek potenciális hatása. Ennek megfelelően tágul avagy éppen szűkül az időhorizont. Az analógiákat mindig igazítani kell, egy az egyben semmilyen korábbi esemény vagy stratégia sem másolható. A szereplők száma ma is véges és eufóriát előbb-utóbb pánik követ, persze sokszor igen furcsa, imbolygó pályán. A végpont ellenben ugyanaz. Ahogy Einstein mondta: „Isten görbe vonalakkal rajzol egyenest.” És hozzáteszem André Kosztolany-nak önmagát revidiáló kiigazítását: „Ha a piac változik, én is változom.”

Folyt köv.

Szólj hozzá!

Virtuális Válság: Nyitány

2014.01.27. 08:11 shark vision

Minden piaci, gazdasági válságnak vannak előjelei, sőt azt megelőző, annak megágyazó folyamatok. Ám ezeket legtöbbször vagy csak utólag lehet beazonosítani vagy hiába észleljük, a lefutásuk időben elnyúlik és a pontos pálya előrejelzése lehetetlen. Mint, amikor valaki vért köp. Sejtjük, hogy nagy lehet a baj, de a betegséget és annak következményeit, kimenetét nehéz behatárolni. Időzíteni pláne. És természetesen a végkifejlet függ az alkalmazandó terápiától, a beteg hozzáállásától.

Az elmúlt héten a feltörekvő piacok ’vért hánytak’, és erre már az egyetemes világ viszonyítási blokkja, Amerika sem legyintett, hanem köhintett egyet. A török líra, és a gyengülésben hozzá felsorakozó túlfűtött gazdaságok (egyelőre) kisebb devizaválsága ilyen előjel, tünet. Vannak előzményei és lesznek következményei.

A nagyobb ívű előzmények még a 2008-as Lehman-csőd válságkezeléséig nyúlnak vissza. 2008 után Kína és főleg a nyersanyag kitermelésre épülő feltörekvő gazdaságok  tartották a lelket globálisan, amit a korábbi amerikai mintára alkalmazott, hitelezés és fogyasztás vezérelt. A piaci bizalmat a FED, majd a többi nagy jegybank eszközvásárlása és nullszázalékos, laza monetáris politikája stimulálta.

Más szóval a Lehman-csőd után gyakorlatilag a pénzügyi válsághoz vezető tényezők bevonásával és felerősítésével próbálták meg a döntéshozók ismét összetartani a rendszert. A 2008-ig még alacsony hitelkitettséggel rendelkező globális szereplők fogyasztás ösztönzésével (pl. BRIC országok: Brazília, Oroszország, India, Kína), sikerült is némelyest kompenzálni a fejlett világ miatt kieső növekedést. A finanszírozást, az egyébként ultramagas kockázatot futó gazdasági blokkok, vállalatok kötvényhozamainak alacsonyan tartását az addig kockázatkerülő megtakarítások bevonzásával érték el. (Mindez persze nem tudatos volt, hanem a döntéseket a pozitív visszacsatolások rövid távon megerősítették, így jött létre egy sűrű szövésű, valósnak hitt ok-okozati háló.) A pénznyomda egyaránt töltött be tényleges kereslettámasztó és pszichológiai, bizalomépítő szerepet.

A globális kép, egyensúlytalanság 2008 óta, a 2010 után időszakra azonban nem helyre, hanem túlbillent. Az addig egészséges szerkezettel, hitelszinttel rendelkező blokkok váltak tűlfűtötté. A jegybankok és kormányok pedig túladagolták „olcsó pénzzel” és „híg reménnyel” a szereplőket. Irreális, a valós rizikót egyáltalán nem tükröző árfolyamok alakultak ki. Létrejött egy új, virtuális világ. 

Ezt pedig csak fokozta, hogy továbbra sincs globális szabályozás, miközben egy-egy nagyobb szereplő koncentráltnak szánt akciója nem kívánt globális mellékhatásokkal jár. Közvetve a fejlett országok jegybanki akciói emelték majd fullasztották a feltörekvő piacokat. Ez olyan, mintha egy fürdőkomplexumban szeretnénk megemelni az egyik medence alacsony vízszintjét. Mivel azonban minden medence össze van kapcsolva, a nagyobb vízmennyiségből más medencékbe is jut, miközben azok már így is színig voltak. Persze egy darabig az is vígan pancsol, aki nem tanult meg úszni vagy még nem fáradt el.

A feltörekvő devizák jelenlegi vesszűfutásának, a kínai belső piaci bizonytalanságnak természetesen a múltban sokszor citált folyamatok közvetlenül ágyaztak meg:

2010 óta Kína növekedési rátája folyamatosan csökken. A belső hitelbuborékot egyre nehezebb kezelni, ehhez egyre sűrűbb likviditás fokozó beavatkozásra van szükség. Ezzel szinte párhuzamosan hosszú trendben ereszt a nyersanyag és élelmiszerár buborék, süllyednek tovább az energiárak. A Kínával közvetett és közvetlen kereskedelmi kapcsolatokat ápoló feltörekvő országok szintén behúzták a kéziféket. Ugyan a magas adósságú szereplők (Európa perikerikus országai) 2010-11-re bajba kerültek és a fejlett világ addigi lassú kilábalása is megtorpant, de a jegybankok újra felpörgő akciói (FED, britt és japán jegybank, EKB) elfedték a repedéseket. Sőt az addig kockázatkerülő megtakarítók fokozatos beszippantásával, mit sem sejtő tömegekkel finanszíroztatták a rendszert, különösebb probléma nélkül.

Egészen mostanáig. A feltörekvő országok gazdasági és piaci tünetegyüttese ugyanis már együtt jár az amerikai FED tervezett visszavonulásával (ebben az irányban a februártól Yellen vezette intézmény eltökéltnek tűnik, lásd előző írásom: http://sharkvision.blog.hu/2014/01/09/kisert_a_mult_avagy_milyen_lesz_a_yellen-i_a_jovo). Az egyenes vonalú virtuális tőzsdei profitok korszaka valószínűleg a végéhez közelít.

Ráadásul már nem csak ott tartunk, hogy elfogytak a potenciális húzóblokkok reálgazdasági fronton, hanem maguk a megmentők (feltörekvő gazdaságok) is bajba kerültek a túlhitelezés, forrótőke-függőség és társadalmi feszültségek szimptómái miatt. Ugyanakkor a fejlett világ régi adósságproblémája sem szűnt meg, maximum enyhült, de leginkább háttérbe szorult. A globális megtakarító réteg pedig gyanútlanul tette át a pénzét egyik kockázatos eszközosztályból a másikba (előbb álamkötvénybe, vállalati kötvénybe, most legutóbb fejlett részvénybe), s élvezte, élvezi a mesterségesen felpumpált, virtuális hozamokat. Merthogy kiszállni már nem olyan könnyű. Ha ugyanis csak a tőke 2%-a mozdulna meg valamelyik eszközosztályban, az legalább 20%-os értékvesztéssel (értsd: zuhanással) járna.

A következmények

Egy darabig jóval nagyobb csapkodás jöhet a piacokon, akár óriás korrekciókkal mindkét irányban. Ez nem vagy nem feltétlenül jelent azonnali összeomlást. Sőt, a bizonytalankodók növekvő köre akár további csúcsokhoz is megfelelő alapot szolgáltathat (short-zárásokon és a beszállásra várók lépésén keresztül).

A Lehman-csődhöz vezető út sem volt rövid. A rendszer első hajszálrepedéseinek megjelenése után még több, mint két évnek kellett eltelnie, mire a piacok az igazán komoly sokkot elszenvedték. (2006 júliusa. Az amerikai ingatlanárak először mutatnak visszaesést egy több éve tartó eufórikus hegymenet után. 2007 tavasza. Az első jelentések a másodlagos hitelközvetítő cégek pénzügyi nehézségeiről. 2007 dereka. A nagy pénzügyi intézmények jelentős veszteségről számolnak be. 2007 ősze: új csúcs a piacokon. Sűrűsödő, ingadozó egy éves környezet, 2008 júliusában történelmi rekordot döntő olajár, majd 2008 szeptemberében Lehman-csőd.)

Másrészről a pénzügyi piacokon nincsenek pontos analógiák. Így azt gondolom, hogy sem a 87-es tőzsdekrach, sem a Lehman-csőd nem szolgáltathat sémát, de ezek kvintesszenciája mégiscsak hasznos lehet a piac pszichológiájának megértéséhez.

Megkockáztatom, hogy most valami végérvényesen megtört. Az egyenes vonalú tőkebeáramlások kora lejárt. A megtakarítások reálértékének virtuális, exponenciálisan emelkedő trendjének vége van. A török líra esete nem átmeneti zavar, hanem egy új fejezet nyitánya: egy nehezen olvasható, buborékokkal tűzdelt piac át- és visszarendeződésének előjele. A történelemben egyedülálló zérókamat és pénznyomda politika kísérletnek, a precízen előrejelezhetetlen végkifejletének a kezdete. Kísérlet, mely idáig soha nem tapasztalt mértékben torzította el a szereplők tisztánlátását, készítette elő a virtuális válságot. A pénzbőség enyhülésével a látás tisztul, a bódultság ciklusokban mérséklődik. A józanodás viszont fájdalmas.

A nagy kérdés, hogy erre a jegybankok idővel (1-2 éven belül) hogyan reagálnak: a pénznyomda még további fokozásával, visszaállításával tényleg bevállalva és tolerálva egy magasabb inflációt, vagy esetleg tövig nyomják a féket, hagyják tisztulni a rendszert. Utóbbival az összeomlást kockáztatnák. Nem mintha az előbbivel ezt végképp megelőznék. 

Szólj hozzá!

És a mélygazdagokkal mi lesz?

2014.01.17. 08:14 shark vision

 

„Alapjövedelmet mindenkinek! Alanyi jogon.” Az ötlet önmagában nem értelmezhető. Ugyanis nincs rá érdemleges történelmi példa. Így a hatásmechanizmusok sem ismertek. Persze ez még nem jelenti helyből, hogy ne működhetne jól bizonyos feltételek között. A mélyszegénység orvoslása, a szegény réteg kiemelése azonban sokkal összetettebb társadalmi probléma.

Mit tudunk globálisan? A világ a piacgazdaságoknak köszönhetően fejlődik, még akkor is, ha ennek súlyos környezetszennyezési és egyéb anomáliái jelentkeznek. A versenyből (ami persze nem tökéletes) az is következik hogy a társadalmi egyenlőtlenségek nőnek. Ugyanakkor a mélyszegénység enyhül. Tehát a tehetősebb rétegek relatíve még gazdagabbak lettek az alsó osztálynál, ellenben a „vízszint" emelkedésével a mélyszegénységből is emberek százmilliói kerültek ki. Ez persze a 2000-es évek közepétől nem igaz Magyarországra, no de gazdasági fejlődés, növekedés sem ment végbe.

Vagyis abban a közhelyszerű állításban mégiscsak lehet némi igazság, hogy egyik fő cél mindenekelőtt a gazdaság növekedése, minőségi fejlődése kell, hogy legyen. Ha ez nincs meg, semmilyen átfogó társadalompolitika nem lehet hatékony tartósan. (Ugyanakkor az is igaz, hogy egészséges tudatú, eligazodni képes társadalom nélkül nincs tartós gazdasági fejlődés sem. Hogy mikor melyik erősebb magyarázó tényező, az valószínűleg időszakról időszakra változik.)

Természetesen azt is látni kell, a gazdasági növekedés sem elégséges önmagában a szegénység mérséklésére. Ettől függetlenül is komplex szociál – és társadalompolitikai vízióra lenne szükség egy minél szélesebb körű konszenzussal a háttérben. Az oktatási és egészségügyi rendszertől, ellátásoktól nem lehet függetleníteni, mert ezek mind-mind részei a társadalom életkörülményeinek, alapvetően határozzák meg a jelent és a jövő esélyeit. Az ultra gazdag országok ezt a szétválasztást megtehetik, és alanyi jogon utalhatnak jövedelmet, de mi most abban a helyzetben vagyunk – magas adósság állomány és alacsony növekedési potenciál miatt – hogy minden elköltött forint hatékonysága számít. Alanyi jogon jövedelmet juttatni egyszerűen túlmutat pénzügyi lehetőségeinken.

Itt személy szerint a rászorultság elvét emelném ki, valamint hosszabb távon az oktatás fontosságát. Az igaz, hogy mindig mindenki nem dolgozhat , de a tanulás esélyét mindenkinek meg lehet adni. Az utóbbi megtérül.

Az alanyi jogon járó jövedelmek helyett az alanyi jogon járó oktatás színvonalának fokozatos emelésére helyezném a hangsúlyt (ami szintén egy másik összetett probléma), azon túl persze, hogy a lét alapvető feltételeit minden rászorulónak biztosítani kell. Már csak azért is, mert nagyon szegénynek lenni méltóságában is megalázó, a segítség erkölcsi kötelesség egyben.

Szintén unalomig gyötört mantra, de igaz, hogyha a jól képzett munkaerő és a kreatív gondolkodók rétege bővül, akkor azért megnő az esély a munkahelyek számának növelésére is, akár sikerpályát befutó magyar cégek külföldi piacra való termelésével, akár magas hozzáadott értékű termelési láncban lévő külföldi vállalatok itteni beruházásai révén.  

Végül, de nem utolsó sorban, a szegénység, főleg a mélyszegénység és rászorulók támogatása, felkarolása nem kizárólag az állam, hanem legalább ilyen súllyal kellene, hogy legyen a tehetős réteg feladata esetleg civil szervezetek közvetítésével. Azonban ez sem mehet puszta parancsszóra, hanem a szolidaritás elvének kellene hajszálereken eljutni mindenki, de anyagi lehetőségeinél fogva elsősorban a mélygazdagok társadalmi tudatába. Hiszen, ahogy a szegények, a gazdagok is tükrei egy gazdasági, kulturális berendezkedésnek. 

Szólj hozzá!

Kísért a Múlt, avagy milyen lesz a Yellen-i a Jövő?

2014.01.09. 09:31 shark vision

Tisztában vagyok azzal, hogy a mai virtuális hír univerzumban minden csoda három napig tart és tényleg csak a mirákulum számít információnak. Ennek ellenére azért hadd emeljek ki egy ártalmatlannak tűnő mondatotot az amerikai jegybank, a FED jegyzőkönyvéből!  Ugyanis eme mozzanat véleményem szerint alapvetően határozhatja meg akár a következő évek trendjeit, globális eseményeit, akár a mindennapjainkat.  A következőképpen hangzik ronda magyar, de annál pontosabb szakbarbár fordításban: „A résztvevők többsége úgy ítéli meg, hogy valószínűleg csökkenő marginális hatékonysággal bír az eszközvásárlás folytatása.”

Nos, akkor érthetjük meg ennek a kijelentésnek a fontosságát, ha egy másik tényt is mellérakunk. Méghozzá az új FED-elnök, Janet Yellen februártől esedékes vezetői szerepét, aki Ben Bernanke-t, a "helikopter embert" váltja ebben a tisztségben. Yellen-t is Bernanke-hoz hasonlóan galambnak tartják, ami annyit tesz: mindketten hívei a lazább, megengedőbb monetáris politikának. Yellen, aki alelnökkémt eddig is tagja volt a FED Nyíltpiaci Bizottságának, ugyanúgy támogatta az eszközvásárlást, ha tetszik, pénznyomdát, mint Ben. Sőt, tavaly ő érvelt leghatározottabban az eszözvásárlás változatlanul hagyása mellett. Mégis van egy most még árnyalatnyi, de véleményem szerint mégis óriási különbség a két személy hozzáálllása között, amit ebben a pillanatban sem a laikusok, sem a piaci szereplők nem tartanak elég fontosnak. Ez pedig tetten érhető a két közgazdász korábbi publikációiban, megnyilvánulásaiban, alapvető személyiség jegyeiben.  Megpróbálom munkásságuk egy-egy mozzanatával érzékeltetni. Ben Bernanke-re köztudottan azért ragadt rá a „helikopter” kifejezés, mert leegyszerűsítve a koncepcióját, „az emberek közé helikopterről szétszórt pénz serkenti a fogyasztást, a gazdaságot” szalagcímű tant hirdette. Ugyanez a teória Yellen tollából: „Addig, amíg a kibocsátás marginálisan érdemben növekszik, a megszokottnál némileg magasabb infláció megengedhető.”  A két megközelítés között egy nagy különbség van. Történetesen az, hogy Yellen a feltételrendszert fontosabbnak tartja Bernanke örökigazságú, egyslágerű politikájával szemben. Nagyon lesarkítva Bernanke a gombhoz varrja a kabátot, Yellen jobban szemügyre veszi, hogy mit szab, mihez. Ez a különbség 2008-tól kezdve, nemigen látszott, mert a keretek lehetővé tették, sőt eleinte megkívánták a monetáris aktivtást, de tetten érhető volt a 2008 előtti jelzálogpiaci lufi körülötti vitákban, ahol Yellen már 2006-tól, tehát a Lehman-csőd előtt két évvel a szabályozói beavatkozás és jegybanki szigorítás mellett érvelt. 2007 után most először ismét szétválhat a két koncepció, mert a feltételrendszer megérett ehhez. Miért? Egyszerűen azért, ami a FED jegyzőkönyvéből kitűnik: egyre kisebb hatása van a pénznyomdának, ezzel párhuzamosan nő a kockázat is. Ez már a következő elnök, Yellen hangja. Yellen ezt észlelte 2006-2007-ben és úgy látszik, ez a hang azóta most először ismét megszólalt. Bernanke ebből a szempontból egy igen szerencsés időszakban vezényelhetett, az ultra laza politikának eddig nemigen volt negatív következménye. Pontosabban eddig nem érzékeltük. Februártól Yellenre vár, hogy a pénznyomda sötét oldalára felhalmozott lehetséges negatív következményeit a reálgazdasági infáción át a pénzpiaci sokkig valahogy megelőzze és kezelje. Ezt egy későbbi szellemi ámokfutásomban részletesen kifejtem majd. Az ellenben zihernek tűnik, hogy ez az egyébként lehengerlően  és kristálytisztán érvelő közgazdász asszony nem futamodik majd meg piaci nyomásra sem, ha úgy gondolja, itt az idő a pénzcsapok és az olcsó pénz korszakának el- és bezárására. Ez szintén gátat szabhat a mi portyázó gazdaságpolitikánknak, és ha nem vigyázunk (vagy, ha vigyázunk, akkor is), széttörheti Lehel kürtjét a forint fején.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása