André Kostolany egyik híres mondása, hogy a „tőzsde a gazdaság barométere”. Azt hiszem, ezt a megállapítást ideje felülvizsgálni. Vagy legalábbis finomhangolni.
1929-ben, 1987-ben és 2000-ben a tőzsde összeomlása szinte a semmiből jelezte előre a gazdaság komoly visszaesését, több esetben tartós lejtmenetét. A helyzet úgy nézett ki, hogy a tőzsde emelkedésének kezdetben a gazdaság induló felívelése kellően megágyazott, mígnem a likviditás felfutásával a piac buborék fázisba került. Majd jött a pukkanás, ami után a bizalom erodálódott és a közben zajló monetáris szigorítás a reálgazdaságban is hitelszűkét, fogyasztás csökkenést, vállalati, banki csődöket és növekvő munkanélküliséget hozott magával. A tisztulás után vagy még alatta ismét lazultak a monetáris, költségvetési keretek és a piac szépen lassan magához tért. Vagyis a tőzsde tényleg jó barométere volt mind a gazdasági konjunktúrának, mind a szűk időszakoknak.
Ugyan a 2008-as Lehman-csőd után is recesszió jött, de a fundamentumok, a gazdasági környezet már jóval korábban, 2006 júliusától (amikor az amerikai ingatlanárak először kezdtek el esni) egyre több fronton mutatta a lassulás jeleit.
2010-től a korábbinál egy szerényebb világgazdasági növekedési feltételrendszerben, a tőzsdék szárnyaltak. Hiába füstölt a behúzott kézifék jónéhány eddig húzóerőt jelentő blokkban, országban már két éve (Kínától Brazíliáig, Ausztrálián keresztül Törökországig), a globális kockázatvállaló kedv mit sem lohadt egészen a közelmúltig. Hogy egy szakmai közhelyet idézzek, „a funda és a piac elvált egymástól”. Ebben van is némi igazság, de a jelenség okait egy későbbi bejegyzésemben részletesen boncolgatom majd. Most egyelőre a piac és reálszféra vélt vagy valós viszonyára koncentrálok.
Kétségtelen, hogy a Kosztolany által emlegetett összefüggés már nem olyan egyértelműen jelentkezik. Meggyőződésem azonban, hogy temetni is végzetes hiba lenne. Szétszedve a piac mozgatórugóit, ma is ugyanazokat a tömegpszichológiai alkotóelemeket, intézményi trükköket találjuk, mint 10, 20 vagy 100 évvel ezelőtt. Csak változott a forma, a mérték, az arány és persze az egyes szereplők lépéseinek potenciális hatása. Ennek megfelelően tágul avagy éppen szűkül az időhorizont. Az analógiákat mindig igazítani kell, egy az egyben semmilyen korábbi esemény vagy stratégia sem másolható. A szereplők száma ma is véges és eufóriát előbb-utóbb pánik követ, persze sokszor igen furcsa, imbolygó pályán. A végpont ellenben ugyanaz. Ahogy Einstein mondta: „Isten görbe vonalakkal rajzol egyenest.” És hozzáteszem André Kosztolany-nak önmagát revidiáló kiigazítását: „Ha a piac változik, én is változom.”
Folyt köv.
