Kevés örök érvényű tétel van a közgazdaságtanban, de egy biztosan rávésődött a pénzügyi tanok falára: legalább hosszú távon összefüggés van a kamatok és az árfolyamok között. (Ennek rövid távú vonatkozásait kutató ökonométer Robert F. Engle 2003-ban közgazdasági Nobel-díjat kapott.) Vagyis minél kisebb egy eszköz kamata, az annál kevésbé vonzó, annál több befektetési alternatíva jelentkezik. Márpedig jelenleg a forint eszközök kamata (mind a jegybanki alapkamat, mind az állampapírok hozama) nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít, főleg, ha figyelembe vesszük az elmúlt időszakban egyes feltörekvő jegybankok kamatemeléseit (a török alapkamat 12%, a brazil 10,5%, az indiai 8%). Természetesen sokszor elhangzó érv, hogy a magyar külső egyensúly rendben van szemben az óriási török vagy indiai folyófizetési hiánnyal, és a jegybank devizatartaléka relatíve elegendően magas.
Sajnos azonban ez nem jelenti azt, hogy egy drasztikus forint gyengüléssel ne lehetne a magyar gazdaságot törékennyé tenni, vagy legalábbis ne lehetne ezt a reális képzetet kelteni. Egy hirtelen megugró euró/forint ugyanis jelentősen növelné mind az állam, mind a magánszektor adósságát a még mindig magas devizában denominált állomány miatt. Az inflációs hatáson túl szintén boríthatná a fizetési mérleget, ugyanis egy komoly forró tőke kiáramlást a külkereskedelmi egyenleg – pláne rövid távon – az amúgy is erős energia- és importfüggőség miatt valószínűleg nem tudna kompenzálni.
A forint ellen való fogadás vagy csak egyszerűen a forint eszközökből történő lehetséges kiszállás most neonreklámként világít a nemzetközi piacon, főleg, ha összerakjuk a belső és külső mozaikokat:
1. A hírek szerint az inflációs guruként, de alacsony-kamat-pártiként számon tartott Cinkotai János távozik a Monetáris Tanácsból (bár ezt hivatalosan egyelőre cáfolták).
2. A jegybanki vezetés korábban a forint gyengülés ellenére további kamatcsökkentést helyezett kilátásba.
3. A Nemzetgazdasági Minisztérium ismételten az árfolyamgát rendszer igénybe vételére szólította fel a devizaadósokat. („Irány az óvóhely!”)
4. A kormány a menteni kívánt devizaadósok körét szeretné bővíteni.
5. A feltörekvő devizák a drasztikus kamatemelések ellenére sem jutottak vissza a vihar előtti állapotba és a globális tőkepiacok sem nyugodtak meg végleg.
6. Az új amerikai jegybankelnök (FED-elnök), Janet Yellen kiáll a pénznyomda további visszavonása mellett, nyíltan ignorálva a feltörekvő piacok ingadozását.
A képzet, hogy a magyar gazdaságpolitika presztízs kérdést kreál a kamatcsökkentésekből, és felkészül egy további forintgyengülésre, mára szilárd meggyőződéssé avanzsált a stratégák vízióiban. Ami sokáig jól működött, történetesen, hogy kedvező külső környezetben a kamatcsökkentési sorozat extra lehetőséget kínált a kötvénytulajdonosoknak, mostanra megszűnt csalinak lenni. A sztorit, amivel ide lehetett vonzani a pénzügyi befektetőket, a negatív tónusokat villantó globális klíma átszínezte, s ezzel a magyar piac kilátásai is sötétebbek lettek. A devizaadósok mentése pedig rövid távon zéróösszegű játszma a befektetőknek, hiszen, amennyivel jobban jár egy hiteles, annál több terhet vesz a nyakába az állam és a bankszektor.
Mindezek eredőjeként a külföldiek szemében egy újabb feltörekvő blokkbeli eladási hullámban a forint a magyar piac Achilles sarkát villantja. Csak találgathatunk hol az az árfolyamszint és milyen gyengülési pálya, amire a magyar jegybank lépni kényszerül, akár az inflációs célok, akár a pénzügyi stabilitás veszélybe kerülése miatt.